Frittmann István

Együtt

Sok mindent meghatározott az, hogy apánk halála után édesanyánk úgy döntött, megtartja a családi gazdaságot. Kemény időszak volt ez számára, minket nevelt, de közben ugyanúgy kézben tartotta az állatok gondozását és a szőlőbirtokot. Nem engedte szétesni azt, amit apámmal korábban felépítettek. Egy ilyen közegben számunkra természetes volt, hogy mindent együtt csinálunk, legyen szó metszésről, zöldmunkákról vagy a szüretről. Ez azóta sem változott, és nekem személyesen is sokat jelent, hogy a mai napig együtt dolgozhatok az öcsémmel és a fiainkkal.

Frittmann János

Akiért dolgozunk

Számomra a borkészítés sohasem volt öncélú tevékenység. Mi minden munkafázis alatt, a szőlőműveléstől a borkészítésig úgy dolgozunk, hogy azokra gondolunk, akik majd a borainkat fogyasztják. Fontos, hogy nekik szerezzünk örömet. Persze bor csak akkor kerül ki a pincéből, ha az nekünk is ízlik, egyébként nem viselhetné a nevünket. Tény, hogy jó visszajelzést jelentenek a borversenyek, de nekem az a legfontosabb, hogy a borkedvelők értékeljék a borainkat.

Frittmann Tamás

Eredetiség

Már apáékban is volt törekvés az innovatív megoldásokra, és úgy érzem, hogy az egyediség iránti elkötelezettség ránk, a fiatalabb generációra is jellemző. A mi pincénk sosem akart másokat utánozni. Amikor a rendszerváltás után a legtöbb borászat a nemzetközi szőlőfajtákban kezdett el gondolkozni, mi a helyi értékekre koncentráltunk, így kezdtünk el elsők között Irsai Olivért, cserszegi fűszerest palackozni. Továbbra is kitartunk emellett az elköteleződés mellett, ráadásul az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tettünk egy szintén magyar nemesítésű szőlőfajta, a generosa ismertebbé tételében, és újabb arcait fedezzük fel a történelmi ezerjó szőlőfajtának, például a pezsgő műfajában.

Frittmann Péter

Innováció

Ha kimondjuk, elcsépeltnek hangzik, a mindennapjainkat viszont áthatja a tradíció és az innováció, a generációk együttműködése. Nap mint nap találkozunk szőlőművelő őseink képével, akik ugyanazokon a földeken dolgoztak, mint mi. Tiszteljük a hagyományokat, hiszen több generációnyi információ halmozódik fel, de saját tudásunkat, nemzetközi borászatokban szerzett tapasztalatainkat becsatornázzuk az aktuális trendekbe és technológiákba, amikre korunkból adódóan fogékonyabbak vagyunk. Szeretjük, amit együtt csinálunk, de a legnagyszerűbb érzés, hogy a családnevünkkel ellátott borok egy „love brand”-ben egyesülnek. Egy minőséget képviselő márkában, amit az országban százezrek kedvelnek és fogyasztanak nap mint nap.